Újabb siker: pályázati forrásból épül a lovas- és a kerékpárút a határ menti térségben. A pályázat a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás és a Magyar Vár Alapítvány együttműködésének eredménye.
A Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás a pomázi székhelyű Magyar Vár Alapítvánnyal közösen – az INTERREG V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program (további információ a programról: www.skhu.eu), keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával – valósítja meg a „Kerékpározás és lovaglás” (Bike and Horse riding, SKHU/1902/1.1/080) elnevezésű, határon átnyúló projektet. A pályázat 2021. április 1-jén indult, és várhatóan 2023 márciusában fejeződik majd be.
Ennek keretén belül Szlovákiában egy – Karva községet Párkánnyal összekötő – 18 km hosszúságú kerékpárút épül, míg Magyarországon egy lovasútvonal Pomáz és Esztergom (39 km) között. Mindkét útvonalat információs táblákkal látják el, amelyek megkönnyítik a határ menti tájékozódást a helyi és az ide érkező kerékpárosok, valamint a versenyzők számára.
A tervezett útvonalak hozzájárulnak a térség számos természeti és kulturális örökséget hordozó területének összekapcsolásához, ami növeli a látogatószámot, s javítja a területhez való hozzáférést. A megnövekedett látogatási arány a helyi kis- és középvállalkozásokat is pozitívan érinti; a kerékpáros turisták és a lovasok jelenlétével ugyanis várhatóan megnövekszik majd a helyi termékek és szolgáltatások iránti kereslet, valamint minőségük javulása is várható (elsősorban szállásadók, kerékpárkölcsönzők, idegenforgalmi egységek, vendéglátók, stb.).
A projekt mindezeken túl szeretné a közeli túraútvonalakat és természeti örökségi helyszíneket, valamint a kerékpározást és a lovaglást, mint az aktív pihenés formáit is népszerűsíteni. A kerékpárok és a lovak bevetésének köszönhetően várhatóan kevesebben fognak majd autóval utazni, ezáltal jelentősen csökkenhet a térség légszennyezettsége.
A Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás projektrésze az Európai Regionális Fejlesztési Alap 1 470 967,50 eurónyi társfinanszírozásával valósul meg.