Hogyan és mire lehet pályázni 2017-ben az Interreg program keretében? – erről és sok másról is szó esett március 2-án, az észak-komáromi Tiszti Pavilon konferenciatermében tartott rendezvényen, melyen települések, civil szervezetek és vállalkozások képviselői töltötték meg a termet. A kétnyelvű Partnerkereső Fórum szervezője a szlovákiai Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás volt, együttműködve a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat társtulajdonában lévő, a tatabányai székhelyű Rába-Duna-Vág ETT-vel, és az Alsó-Csallóközi Társulással.

Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott Stubendek László, a házigazda Komárom város polgármestere, felszólalt Domin István, a Vág-Duna-Ipoly RT elnöke, majd Popovics György, a Rába-Duna-Vág ETT elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

„Jó érzés itt állni, mert olyan folyamat beindulásához közeledünk, amelyre már régóta várunk, régóta várnak az EGTC-k, az önkormányzatok és a különböző szervezetek is. A Rába-Duna-Vág EGTC megpróbál motorja lenni ennek a folyamatnak, és lehetőség szerint megpróbálja elérni, hogy a kisprojekt alapú források, amelyek hamarosan megnyílnak, az utolsó fillérig hasznosuljanak, és Önökhöz kerüljenek” … „Vannak az Európai Unióban olyan források, amelyeket mi, a Duna két oldalán közös összefogással érhetünk el, ilyen az Interreg program Kisprojekt Alapja is. A mai konferencia arról is szól, hogy lehetőséget adjon egy olyan párbeszéd megindulására és kiterjesztésére, mely elősegíti ezt a folyamatot”

Az öttagú RDV ETT – magyar részről Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Pest megye, míg szlovák részről Nagyszombat és Pozsony megye tagjai – a Kisprojekt Alap menedzseléséért pályázik, amennyiben pályázatuk pozitív elbírálásban részesül, számos kisebb, a nyugati határtérséget érintő projekt megvalósításához járulhatnak hozzá.

A konferencia délelőtti programjának részeként Lengyelová Katarína, a Szlovák Köztársaság Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumának képviselője és Magyarországról Veres Csilla, a Közös Titkárság vezetője ismertették az Interreg programot, Ocskay Gyula, a Central European Service for Cross-Border Initiatives (CESCI) főtitkára a területi foglalkoztatási cselekvési tervről tartott előadást, majd Vassi Emma, a Rába-Duna-Vág EGTC igazgatója értékes információkat osztott meg a jelenlévőkkel az említett Kisprojekt Alapról

A délutáni szekcióban Fiala Andrea, a Komáromi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója az elmúlt programozási időszak tapasztalatait mutatta be, majd a résztvevők munkacsoportokat alkotva megoszthatták egymással a projektelképzeléseiket, ezzel pedig ötleteket szerezhettek a megfelelő partnerek felkereséséhez és a közös határon átnyúló akcióterv összeállításához.

Sikeresen megépült a Karva – Párkány kerékpárút szakasz

Sikeresen megépült a Karva – Párkány kerékpárút szakasz

december 20-án befejeződtek az EuroVelo 6 kontinentális kerékpárút részét képező, európai jelentőségű dunai kerékpárúthoz kapcsolódó, Karvától Párkányig tartó 12,31 kilométeres szakasz kiépítésének építési munkálatai. Az építkezés a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás...

Javában folynak a kerékpárút munkálatai a Karva – Párkány szakaszon

2023 júniusában megkezdődtek az EuroVelo 6 kontinentális kerékpárút részét képező, európai jelentőségű dunai kerékpárúthoz kapcsolódó újabb szakasz kivitelezési munkálatai. A Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás által koordinált kivitelezés a "Kerékpározás és lovaglás"...